Lerajzolták az új Opel Merivát
A5.hu 2008.02.06. 22:14
Izgalmas tanulmánnyal készül az Opel a Genfi Autószalonra. A német gyártó a Meriva jövőjét kívánja bemutatni a koncepción, melynek szelídített változata a közeljövőben gyártósorra is kerül.
Március elején, a Genfi Autószalonon mutatják be a Meriva következő generációját, legalábbis annak előhírnökét. A tanulmányból ugyanis várhatóan alig néhány hónap elteltével sorozatgyártású modell készül, ami a hírek szerint egy teljesen új padlólemezre épül. A legnagyobb durranás azonban a Meriva tanulmány megjelenése lesz, hiszen amíg az Opel előző érájából maradt apró egyterű igencsak szürkének bizonyult, addig az új az ígéretek szerint látványos és fiatalos lesz. A jelenleg publikussá tett skiccből valóban ez látszik, bár még nagyon korai lenne bármilyen végleges következtetést is levonni.
A tanulmány esetében elsősorban a kilátásra helyezték a hangsúlyt, így okkal számíthatunk hatalmas üvegfelületekre. Ezen kívül azonban nem árultak el róla érdemi információt a gyáriak.
A jelenleg is futó Meriva eredetileg inkább egy kísérlet, mintsem igazán komoly próbálkozás volt az Opel részéről. Az előző Corsa alapjaira épülő kisegyterűt brazil mérnökök tervezték jobbára az aktuálisan nagy példányszámban fellelhető alkatrészek felhasználásával. Ennek ellenére a Meriva meglehetősen sikeres lett, ami nagy szó, hiszen a kategória szereplői közül sokan (például a Renault Modus, vagy a Fiat Idea) csúfosan elbuktak. Gyanítható tehát, hogy az Opel ezúttal alaposabb lesz a tervezésnél és nagyobb összeget fordít az új mini-egyterű fejlesztésére.
|