Ladával szórakoztat a közönségkedvenc
A5.hu 2008.02.06. 22:27
A Super 1600 kategória többszörös bajnoka, Bútor Róbert idén csak néhány versenyen indul, ott is csak előfutóként. Ladájával elsősorban a közönséget szeretné szórakoztatni.
Kicsit meglepő elképzeléssel állt elő Bútor Róbert, miután bejelentette, hogy az idén nem indul a magyar ralibajnokságban. Vett magának egy Lada VFTS-t, amivel kizárólag a saját és a nézők szórakoztatására akar autózni.
|
|
Ezzel a Ladával indul idén Bútor Róbert
- 5 kép a galériában |
|
|
"Versenyzői pályafutásomat Ladával kezdtem és a mai napig ez az egyik kedvenc autóm. A VFTS valahogy kimaradt eddig, ezért döntöttem emellett" - mondja a meglepő váltásról Bútor. Az idei évet a pihenésre szánta, mert a magyar bajnokság légköre miatt már tavaly sem élvezte annyira a versenyzést. Versenyautó nélkül viszont ő sem sokáig bírja, ezért megvalósította régi álmát, és hóautózásra tartott összkerekes Nissan Sunnyja helyett vásárolt egy VFTS-t.
Szabó Attila, akit a közönség Busmanként ismer, építette a Ladát, és csak két versenyen állt rajthoz vele. A másodikon felborult, utána teljesen újjáépítették: a képeken is látszik, hogy olyan, mintha új lenne. Bútor egyelőre csak rövid távon vezette, de öt kilométer alatt is nagyon tetszett neki. Egy problémája akadt: elszokott már a szervo nélküli versenyautóktól, a kormánya nagyon nehéz. Lehet, hogy átépíti, az sem lenne baj, ha nem engedélyezett, Bútor ugyanis nem versenyezne vele.
Tervei szerint ha már nagyon hiányzik a rali, akkor elindul előfutóként egy másodosztályú vagy RTE túrafutamon. Miután egész pályafutása alatt eredménycentrikus volt, most a VFTS-sel kizárólag a látvány és az élvezet lesz a fontos számára. Az autó rajtra kész állapotban van, áprilisban már viszont is láthatjuk a versenypályákon.
|