Magyarországon az új Ssangyong Kyron
A5.hu 2008.02.06. 22:32
Modellfrissítésen esett át a Ssangyong crossoverje, mely elsősorban a külsőt érintette. A formatervezők a leginkább kritizált részekhez nyúltak hozzá, de mindemellet igényesebb lett a műszaki tartalom is.
Bár a Ssangyong Kyron messze nem volt olyan sokkoló külsejű, mint mondjuk a Rodius, azért valljuk be, volt mit finomítani a részleteken. Éppen ezért a gyár a kocsi legtöbbet kritizált részeit rajzolta át, így végeredményben sikerült lényegesen kellemesebb jelenséggé varázsolniuk sportos szabadidő-autójukat. A legfeltűnőbb változás az első és a hátsó lámpatesteket érte, de nagyobb lett a hátsó szélvédő, változott az első levegőbeömlő, a ködlámpák és a felni is; ez utóbbi 18 colos lett, és 255/60-as gumik feszülnek rajta, és szerencsére most már ötküllős az eddigi háromküllős helyett. Módosítottak ezenkívül a hűtőrácson is, ami viszont így jobban emlékeztet a Mercedesek hűtőmaszkjára, mint eddig.
|
|
7 millió a legolcsóbb Kyron - 13 kép
a galériában! |
|
|
A Kyront két dízelmotorral rendelhetjük, a kisebbik, az XDi200 XVT 141 lóerős és 310 Nm maximális nyomatékkal bír, az erősebbik pedig 2700 köbcentis, 165 lóerős és 340 Nm nyomaték leadására képes. Mindkét motor esetében kiemelik az alacsony fogyasztást (8,1 illetve 9,5 liter/100 km) és a megerősített hangszigetelést. A kisebbik motorhoz kéziváltót vagy ötfokozatú, kézzel is kapcsolható automatát párosíthatunk, a nagyobbik pedig kizárólag automatával rendelhető. Érdemes kiemelnünk az autó futóművét is: az elől kettős kereszt-lengőkaros, hátul multilink felfüggesztés a kategória legigényesebb felfüggesztésű autói közé juttatja a Kyront, egyben azt is jelzi, hogy a kocsi inkább aszfaltra, mintsem földútra termett. Érdemes még megemlítenünk, hogy ezentúl szériában jár a Ssangyongnál ARP-nek nevezett borulásgátló elektronika, a lejtmenet-vezérlő és természetesen az ESP is.
A megújult Kyron már hazánkban is kapható, árlista a táblázatban:
SsangYong Kyron
|
Ár |
Plus 4WD 2.0 Xdi 141 LE
|
6 990 000 Ft
|
Plus A/T 4WD 2.0 Xdi 141 LE
|
7 470 000 Ft |
Premium 4WD 2.0 Xdi 141 LE
|
7 850 000 Ft |
Premium A/T 4WD 2.0 Xdi 141 LE
|
8 330 000 Ft |
Top Class A/T AWD 2.7 Xdi 165 LE
|
9 990 000 Ft |
|
|